Hogyan születik egy gyümölcsös, és kik ihlették az utat

A mag elvetése – amikor a szőlőtőkék helyén mandulafák álmodnak

Vannak döntések, amelyek nem egyetlen pillanatban születnek. Lassan érnek, mint a gyümölcs a fán — hetek, hónapok, néha évek alatt. Az Erdőszéli Birtok gondolata is így fogant meg: csendesen, szinte észrevétlenül, miközben a Balaton északi partján sétálva néztem a régi szőlőhegyeket, amelyek egy részét már évtizedek óta nem művelte senki.

A Balaton-felvidéki mandula ma még különlegességnek számít, de a terület klímája — a tó mérséklő hatása, a déli kitettségű bazaltdombok, a kevés csapadék — mintha teremtett volna erre a gyümölcsre. Ahol régen szőlőt termesztettek, ott ma mandulafa is megél. Sőt: virágzik, terem, örömet ad.

Ez a bejegyzés az első lépésekről szól. A kétségekről és a bizonyosságokról. Az emberekről, akik nélkül sosem fogtunk volna bele. És arról a döntésről, hogy testvéremmel, Vértes Mártonnal együtt olyat hozunk létre, ami nem nekünk, hanem az utánunk jövőknek szól.

Csereklyei János — az akali manduláskert úttörője

Ha valaki a Balaton-felvidéki mandulatermelés kezdeteit kutatja, előbb-utóbb minden út Balatonakalihoz vezet. Ide, a Balaton északi partjának egyik legrégibb bortermelő falujába, ahol Csereklyei János elsőként merte feltenni a kérdést: mi lenne, ha szőlő helyett mandula?

János nem egyszerűen gazdálkodni kezdett — kísérletezett. Éveken át próbálgatta, melyik fajta bírja a telet, melyik virágzik megfelelő időben, hogyan lehet a termést minőségi áruként a piacra vinni. Az Akali Manduláskert a saját kezével, a saját kockázatára épített — és amire talán a legbüszkébb lehet: mások számára is utat mutatott.

Vállalkozásának hatása messze túlmutat saját kertjén. Balatonakali önkormányzata — részben János munkájától inspirálva — saját mandulaültetvényt hozott létre. Hogy egy egész település önkormányzata döntött egy ilyen kezdeményezés mellett: ez ritka, különleges elismerés egy magánszemély úttörő munkájának.

A telefonhívás, amely mindent megváltoztatott

Személyes emlékem is kötődik Jánoshoz — az egyik legfontosabb, amit ebből az egész útból magammal viszek.

Első kapcsolatfelvételünkkor telefont ragadtam, hogy néhány kérdést tegyek fel. Nem számítottam rá, ami következett: Csereklyei Jani több mint két órán át mesélt. A fajtákról, a tél veszélyeiről, a virágzás időzítéséről, a piaci lehetőségekről, a hibákról, amelyeket ő maga elkövetett, és amelyektől engem óvni akart. Ingyen. Idegennek. Csak azért, mert szívügye volt, hogy aki ezt az utat választja, ne tapossa fel egyedül a vakondtúrásokat.

Ez az emberi gesztus — a tudás nagylelkű megosztása — meghatározta, hogyan gondolkodunk az Erdőszéli Birtokról. Ha kaptunk valamit, azt tovább kell adni.

Az Akali Manduláskert Facebook-oldala (Akali Manduláskert): facebook.com/AkaliMandulas

Instagram: @akalimandulas

Csapatsport, nem verseny — a Balatonfelvidéki Mandulatermesztők Egyesülete

Magyarországon a hazai mandula piaci lehetőségei rendkívüliek. A kereslet évről évre nő, miközben a belföldi termelés töredéke annak, amit a piac felszívna. Egy 2017-es Telex/G7 elemzés már akkor rámutatott: óriási az üzleti potenciál, mégis kevesen merik elkezdeni a mandulatermelést. Mi mertük.

De nem egyedül. János által megteremtett szellemiség — a tisztelet, a tudásmegosztás, a közös szenvedély — ma egy egész közösséget tart össze. A Balatonfelvidéki Mandulatermesztők Egyesülete azokat a gazdákat fogja össze, akik papíron versenytársak lehetnének, valójában azonban egymás szövetségesei.

Ez az egyik legfontosabb tanulság, amelyet az első évekből magunkkal viszünk: a mandulatermelés a Balaton-felvidéken csapatsport. Egy régió akkor tud megbízható márkává válni — prémium, hazai, kézzel szedett minőséggé —, ha a gazdák összefognak, nem egymás ellen dolgoznak.

A Nemzeti Agrárkamarának a balatonakali Mandula Szakmai Nap szervezése is jelzi, hogy ez a szektor komolyan vehető gazdasági erővé válik a régióban — nem hobbigazdálkodás, hanem fenntartható, értékteremtő mezőgazdaság.

Balatonfelvidéki Mandulatermesztők Egyesülete: eltetobalatonfelvidek.hu

Közösségi oldal: facebook.com/mandulasok

NAK Mandula Szakmai Nap Balatonakaliban: nak.hu

Az Erdőszéli Birtok születése — egy testvérpár és egy hosszú álom

Testvéremmel, Vértes Mártonnal nem üzleti tervből indultunk. Nem spreadsheetből, nem piaci résből. Abból indultunk ki, amit enni szeretnénk. Amit jó szívvel adhatunk a gyerekeinknek. Amit talán egyszer majd unokáink is kézbe vehetnek — és tudni fogják: ez innen való, ebből a földből, ezekből a kezekből.

A fenntartható gyümölcsös nem divatos szlogen számunkra, hanem döntések sorozata: milyen fajtákat ültetünk, hogyan védjük a talajt, mit nem használunk, amit nem kellene. A minőség nem marketingkérdés — az a föld és a gondoskodás eredménye.

A Balaton-felvidéki mandula különleges termék lehet — ha az emberek, akik termelik, nem sietnek. Ha megvárják az évszakokat. Ha nem cserélnek le mindent a gyorsabb hozamért. Az Erdőszéli Birtok erre a türelemre épül.

Ez az örökség-szemlélet — nem profit-maximalizálás, hanem értékteremtés generációkon átívelően — az a fundamentum, amelyre minden más épül. A fák ma még fiatalok. De növekednek.

A Márai-pillanat — amit egy irodalmi mondat mond el helyettünk

Vannak mondatok, amelyek megérintik az embert, mert pontosan kimondják azt, amit ő maga is érez, de sohasem tudott volna így megfogalmazni. Márai Sándor sorai ilyen mondatok. Amikor először olvastam őket, letettem a könyvet és csak ültem.

„Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől.

A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a

környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit

városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk

világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek aki tudja

hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel,

közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték

a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének.”

— Márai Sándor

Márai nem manduláról ír. De arról igen, amit mi is keresünk: a lassúságról, amely méltóság. Az évszakok tiszteletéről, amely bölcsesség. Arról, hogy valaki pontosan tudja, hol a helye a világban — és ez nem gyengeség, hanem a legnagyobb szabadság.

„Valakinek, aki tudja, hol kell meghalni.” Ez a mondat nem morbid — ez a gyökerekről szól. Arról, hogy van helyünk a földön, van kapcsolatunk azzal, amit termesztünk, és van felelősségünk azzal szemben, ami utánunk marad.

Az Erdőszéli Birtok ebből a szemléletből nőtt ki. Nem az azonnali nyereség logikájából, hanem abból a meggyőződésből, hogy amit lassan, szeretettel és figyelemmel csinálunk — az marad. Az ér valamit. Az öröm.

Meghívás — kövesse velünk ezt az utat

Ha idáig olvasott, valószínűleg valami olyat keres, amit mi is: valódit. Lassút. Olyat, amiben benne van a föld, a munka, az emberi szó.

Az Erdőszéli Birtok még fiatal. A fák nőnek, a tudás gyarapszik, a közösség — amelyhez Csereklyei János, a balatonakali gazdák és az egyesület révén tartozunk — erősödik. Minden évad újabb tanulság, minden szüret újabb örömforrás.

Ha Ön is így gondolkodik az élelmiszerről, a vidéki életről és arról, amit a következő generációnak hagyunk — ossza meg ezt a bejegyzést. Írjon nekünk. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy kövesse, hogyan telik az év egy manduláskertben.

Mert ez a fajta mezőgazdaság — fenntartható, minőségközpontú, emberi léptékű — csak akkor működik, ha azok, akik értik, nem maradnak csendben.

→ Vegye fel velünk a kapcsolatot    |    Tudjon meg többet rólunk    |    Fedezze fel termékeinket